A te szemed...

Ülök egy padon.Gondolkozok.Tér és idő megszűnik körülöttem csak azt érzem hogy nem érzek semmit.Miért velem történik minden ami rossz?Miért velem történik minden aminek nem kellen megtörténnie?Miért mindig én járok rosszul.Mindig harcolok.Foggal körömmel érted küzdök.És a végén mégis lecsúszok a világ széléről.Hát micsoda világ ez?A vesztesek nem győzhetnek soha?Nem érdemlem meg azt a cseppnyi megnyugtató tudotot,hogy még bennem is élhet a remény?Érthetetlen.Mindig is úgy éreztem,hogy másoknak igen nekem nem.Szörnyű érzés.Teljesen belefáradtam.Nem érzek elég életet magamban ahhoz,hogy még egyszer megfogjam a kezed.Pedig az talpraállítana.Mindennél jobban vágyok egy szép szóra.Tőled.Mást nem akarok hallani csak téged.Mást nem akarok látni csak téged.Más érintését nem akarom érezni csak a tiéd.Nem akarok mást csak és csak téged.Esküszöm...esküszöm az élő Egyistenre,hogy én szeretlek és szeretni foglak örökre.Akkor miért nem lehetsz az enyém.Mi választ el minket?És most esik az eső.Csodás.Nélküled ülök egy padon sírok és gondolkozok.Rólad.Csak veled foroghat a világ?Nem!Azt már nem hagyom hogy a beléd vetett reményeim elvigyék az ép eszemet.Elfelejtelek.Annyi mindenkit felejtettem el.Téged is eltudlak.Más...igen ,ás amit most érzek.Ez sziklátmozgató érzés.De nem hiszem,hogy jövőnk lehet.És ha rajtam múlik nem is lesz.Elfelejtelek!Szép...micsoda könnyeddséggel mondom ki ezt.Ülök egy padon.Gondolkozok.Tér és idő megszűnik kötülöttem csak azt érzem,hogy nem érzek semmit.De mégis.Egy hang,egy illat,egy szempár.Álmodom?Igen ez csak álom lehet.Te itt melletttem?Megfogod a kezem...azt suttogod szeretsz.Milyen szép álom és milyen valóságos.Milyen furcsa.Épp amikor megfogadom,hogy elfelejtek ekkor álmodok ilyet...érdekes.De minden olyan valóságos.Hisz..hiszen ez a valóság.És te télleg itt vagy.És télleg hozzám beszélsz...és ez a te illatod.A TE SZEMED!Könnyes szemekkel a nyakadba borulok.Életem legboldogabb pillanata.Küzdöttem.És megérte.Érted bármit.Soha...soha nem foglak elfelejteni.Örökre szeretni foglak.